A tőzsde – nemzetünk gazdasági állapotának kedvelt barométere – ismét a középpontba került, és szinte naponta rekordmagasságokat produkál. A számok látszólag diadalról, gazdagságról és virágzó gazdaságról árulkodnak. De ezek a magasztos mérőszámok egy egyébként egyszerű homlokzat csillogó homlokzatának tűnhetnek. Ha a szalagcímek mögé nézünk, egy másik történet rajzolódik ki, ahol a gazdasági jólét sokak számára továbbra is elérhetetlen, még akkor is, ha a piacok látszólag a legjobb trükköt mutatják be.
Hogyan vált ilyen hangsúlyossá a tőzsde és a tényleges gazdaság közötti kapcsolat hiánya?
Az a mítosz, hogy a kettő együtt mozog, beivódott a nemzeti tudatunkba, és a vállalati profitot egyenlővé teszi a középosztály jólétével, feltételezve, hogy a folyamatosan emelkedő Dow Jones azt jelenti, hogy valahogyan mindannyian nyerésre állunk. Az átlagos amerikai háztartást azonban továbbra sem érintik ezek a piaci emelkedések, mivel a gazdasági növekedés aligha jelent emelkedő béreket vagy nagyobb lehetőségeket. Ha valami, akkor a piac iránti rajongásunk csak elmélyítette az egyenlőtlenségeket.
Ahhoz, hogy megértsük, hogyan szélesedett ki ez a különös szakadék, vissza kell tekintenünk arra az időszakra, amikor Amerika és a vállalatok kapcsolata kezdett megváltozni. A modern vállalat egykor futószalagként szolgált, amely a bérek, nyugdíjak és juttatások révén újraelosztotta a jólétet, segítve egy erős, bár néha szerény középosztály kialakulását. Aztán 1970-ben Milton Friedman közgazdász megjelentetett egy mára híressé vált esszét, amelyben azt hirdette, hogy a vállalatok társadalmi felelőssége a profit növelése. És ezzel egy csendes forradalom vette kezdetét, amely nemcsak az amerikai munkahelyeket, hanem magát a siker jelentését is átformálta.
Ma a piaci győzelmek jutalmait szelektívebben osztják szét. Minden korábbinál kevesebb háztartásnak van részvénye, és a gazdasági tortából a munkások által igényelt szelet az évtizedek során folyamatosan csökkent. Azok, akik jól járnak – a vállalatvezetők, a pénzemberek és a vagyon legfelsőbb rétegei -, úgy teszik ezt, hogy a gazdagok és szegények közötti szakadék egyre szélesebbé válik. A jól ismert rituálé kibontakozását látjuk: a vállalatok a részvényárfolyamokat úgy emelik, hogy a nyereséget részvény-visszavásárlásokra és osztalékokra irányítják át, gyakran a saját növekedésükbe vagy akár a saját dolgozóikba történő újrabefektetés rovására.
A pénzügyi tervezés eszközei
A pénzügyi mérnöki munka eszközei – bármilyen bonyolultak és megfoghatatlanok is – úgy tűnik, hogy egyetlen céllal lettek megtervezve: a haladás illúziójának megteremtésére. A részvény-visszavásárlások, amelyeket egykor a piaci manipuláció egyik formájaként elnéztek, a részvényárfolyamok növelésének kedvelt eszközeivé váltak. Az S&P 500 vállalatai 2007 és 2016 között a nyereségük több mint felét részvények visszavásárlására fordították. További harminckilenc százalékot osztalékra fordítottak, és csak kis hányaduk ment kutatásra, fejlesztésre vagy béremelésre. Ezeket a befektetők által ünnepelt döntéseket a munkahelyek megszűnésével, bezárt gyárakkal és a gazdasági hanyatlás által kiüresedett közösségekkel fizetik meg.
A következmények olyan helyeket érintenek, mint a wisconsini Brokaw, ahol az évszázados Wausau papírgyár bezárása sokkolta a várost. A gyár megszűnése nem a rossz üzletmenet következménye volt, hanem a részvényesek gyorsabb megtérülést követeltek. A történet aligha egyedülálló. Sokak számára az amerikai álom már nem a kemény munkával elért jólétet jelenti, hanem a túlélést egy olyan gazdaságban, amely közömbös a küzdelmeik iránt.
Eközben az olyan részvényindexek, mint az S&P 500 és a Dow Jones továbbra is tiszteletre méltó kulturális ikonok, amelyek ingadozásait olyan komolyan követik, mint a meteorológusok az időjárást. Az indexek – a pártatlanság látszata ellenére – egyre inkább a vagyon koncentrálásának eszközeivé váltak, ahelyett, hogy azt szétosztanák. Minden egyes új rekorddal szélesedik a szakadék a közfelfogás és a gazdasági valóság között.
Lehet, hogy a tőzsde inkább a törekvések, mint az eredmények mércéje. Nem az amerikai élet konkrét állapotát tükrözi, hanem a befektetők megfoghatatlan reményeit és spekulatív energiáját, amely folyamatosan egy megfoghatatlan horizont felé törekszik. A piac szárnyalását nézni olyan, mintha egy nagyszerű előadásnak lennénk tanúi – egy olyan előadásnak, amely arra kér bennünket, hogy függesszük fel a hitetlenséget és fogadjuk el a végtelen növekedés lehetőségét, még akkor is, ha érezzük, hogy a talaj megadja magát a lábunk alatt.
Ez nem jelenti azt, hogy a piacnak nincs valós hatása.
Ingadozásai alakítják a vállalatok viselkedését, irányítják a befektetési stratégiákat és befolyásolják a közpolitikát. De a részvényesek mindenek felett álló jutalmazására irányuló könyörtelen törekvése megváltoztatta annak számítását, hogy mit jelent Amerikában sikeresnek lenni. Ennek a változásnak a következményei évtizedek óta csendben halmozódnak, és aláássák annak a közös jólétnek az alapjait, amely egykor meghatározta gazdasági ethoszunkat.
A megoldás azonban nem egyszerűen a részvényesi értékre való törekvés feladása, hanem annak újradefiniálása. Eljött az ideje, hogy olyan gazdaságot képzeljünk el, amelyben Amerika vállalati szférája visszatér a hosszú távú jövőképhez, ahol a részvényesek nemcsak a részvényeikben, hanem a munkavállalók jólétében és a közösségek rugalmasságában is értéket látnak. Ha a piac több akar lenni, mint a számok játéka, akkor egy megújított társadalmi szerződést kell tükröznie – olyat, amely nem követeli meg a profit és az emberek közötti választást.
A részvénypiac rekordmagas értékei minden káprázatuk ellenére egy olyan út csillogó jelzőtáblái lehetnek, amely nem vezet sehová. Hogy mi van mögöttük, az továbbra is bizonytalan, de dönteni kell arról, hogy ez az út merre visz minket tovább: a kollektív növekedésre épülő jövő vagy a mélyülő egyenlőtlenségek által meghatározott aranykor felé. És az óra ketyeg, éppoly biztosan, mint ahogy a piac ketyegett valaha is.
Ha többet szeretne tudni a befektetésről, és ez a téma izgalmas az Ön számára, akkor látogasson el a honlapunkra.